2010. szeptember 14., kedd

Újra Ausztráliában

Szóval visszatértünk Ausztráliába immáron Állandó Lakosként! Petinek kellett szigorúan elsőként az országba lépni, ez volt A kikötés! :-) Amúgy nem volt se ceremónia, se kedves köszöntés a hajnali vámnál. Mondjuk nem is számítottunk rá. Viszont vicces volt, hogy igazából annál az ablaknál álltunk sorba ahol kizárólag ausztrál útlevéllel lehet belépni az országba. Ez amúgy azért volt, mert valahogy egyszerre rengeteg gép szállt le, és egy kellemes egyórás sorbanállás várt mindenkire, szóval kinyitottak minden kaput.

Viszont barátok, ismerősök, munkaadók részéről nagyon kellemes volt, hogy mindenki úgy fogadott minket, hogy "az új ausztrálok". Egy idejig nagyon pislogtunk, hogy de hát még nem vagyunk állampolgárok, de úgytűnik az már kisebb dolog.

Úgy döntöttünk, hogy Sydney-ben maradunk még néhány hetet, amíg lerendezzük a dolgot a munkahelyekkel, az iskolámmal és amíg találnuk valami szállást Adelaide-ben.

A munkahelyeken nagyon sajnálták, hogy elmegyünk, de hát megértették, végülis mi mást tehettek volna...

A sulival is sikerült megegyezkedni valahogyan. Az a lényeg, hogy az iskola szabályzata szerint 3 hónappal előre be kell jelenteni, hogyha el kívánjuk hagyni az iskolát. Na most a letelepedési engedély vízumnak pont az a lényege, hogy az ember nem tudja, hogy pontosan mikor kapja meg, ezért ugye nem is jelenti be az iskolának, hogy kiiratkozik, merthogy akkor meg a diákvízumát fogja elveszíteni , és könnyen a földre eshet a két pad között. Igen-igen, helyeseltek az iskolában, ez a 22-es csapdálya, de ez van.
Szóval ki kellett fizetnünk a következő 3 havi tandíjat is. Illetve mint megtundam sokan választják hogy nem fizetik ki, de az a tartozás ott marad életük végéig, az iskola nem vonja vissza bizonyos idő után, viszont nem is megy a pénze után. DE nem ad ki semmilyen papírt az addig elvégzettek után.

Úgyhogy egyrészt nem szeretem ha tartozásom van, másrészt nagyobb veszteség lett volna hogy elvégeztem egy évet de semmilyen nyoma nincs, mint kifizetni még három hónapot.

Viszont mondtam a suliban, hogy nem tudok maradni a negyedév végéig. Erre mondta a tanárnőm hogy ne aggódjak, be fogom tudni fejezni idő előtt is. Járjak be amennyit tudok, és majd összehozzuk valahogy! :-) Szóval nagyon rendesek és segítőkészek voltak.

Aztán sikerült ideiglenes szállást is találnunk Adelaide-ben, úgyhogy az augusztus 20.-a lett kitűzve az indulás napjának.
Egy nagy feadat volt így hátra, összecsomagolni az egy év alatt összegyűlt cuccunkat (ami jóval több mint gondoltuk) és útra kelni!
Ez a csomagolás dolog már a kisújjunkban van, annyit költöztünk az utóbbi években, de azért egy művészet volt az autóba beférni. Nem is tudtunk, úgyhogy egy csomag, majd kettő, három, négy... végül összesen öt csomag került feladásra, a többit be tudtuk préselni a kocsiba, de úgy, hogy abba már egy szalmaszál nem fért volna be.

2010. szeptember 10., péntek

Magyarországon

Az otthoni látogatás felemásra sikeredett. Egyrészt mindent elintéztünk ami igazán fontos volt, másrészt a kellemesebbére, a rokonokkal, barátokkal való találkozásra alig kerülhetett sor. Viszont örömmel jelentem, hogy immáron a „legmagasabb végzettsége” rubrikába nem az érettségit kell beírnom! :-) Angolul ilyen szépen hangzik: Master of Political Science! Az eredményem is jó, egész konkréten jó, vagyis 4-est kaptam. A diplomamunka 5ös lett az államvizsga meg 4-es.

Szerencsésen túlestem a bölcsességfog műtéten is és minden más orvosi dolgot is sikerült elrendezni. Nem mintha itt nem lennének orvosok, csak diákvízummal drága lett volna itt fogászkodni stb. Szerencsére az új vízummal már egész sok orvosi ellátás ingyenes lesz!

Azért jól éreztük magunkat, sokszor puszilunk mindenkit, és reméljük, hogy a következő hazalátogatás már kevesebb kötelező programmal lesz tarkított!

Vízumügyek

Szeptemberben diákvízummal érkeztünk Ausztráliába, mint arról már írtam korábban is, de a fő cél az állandó lakosi vízum megszerzése volt. Ehhez nagyjából már minden pontunk, minden papírunk meg volt szeptemberben is, a vízumintézés azonban egy hosszadalmas, fáradságos és nem egyszerű procedúra. Kell türelem kivárni! Ezért is döntöttünk úgy hogy ezt a procedúrát innen Ausztráliából járjuk végig, illetve szükség volt az angol nyelvvizsgákra, amit szintén könnyebb úgy lerakni, ha az ember nyelvi környezetben tanulja az angolt. A két nyelvvizsgát sikeresen abszolváltuk, így nem maradt más hátra, mint előre! (Ez az a bizonyos sokat emlegetett IELTS vizsga)

Azok kedvéért akik nem tudják (akinek a fülén folyik ki azoktól elnézést): a szakmai alapú bevándorlás rendszerében 120 pontot kell elérni meghatározott feltételek alapján. Nekünk hála Istennek meg volt a 120 pont, még több is, így nyugodt szívvel intéztük a dolgainkat. Azon gondolkodtunk azonban, hogy nem biztos hogy végig akarjuk várni a 3 éves várólistát, (mert mostanában ennyi az ügyintézés ideje hacsak nincs valamilyen gyorsító tényező).

Gyorsító tényező például az, ha vállalod, hogy Ausztrália egy kevésbé frekventált városába (értsd: NEM Sydney) költözöl. Így Perth és Adelaide felé kacsingattunk. (Ezt hívják State Sponsorshipnek – állami szponzorációnak) Míg ezen gondolkodtunk történt azonban, hogy eltöröltek egy bizonyos, számunkra pontokat eredményező listát (MODL lista), és ezzel nem hogy 120 pontunk nem volt, hanem még kevesebb lett. Így amin addig csak gondolkodtunk, egyetlen lehetősséggé vált. Ugyanis, ha az ember State Sponsorshippel pályázik, akkor más a pontozás rendszere, annak pedig megfeleltünk.

Választásunk Adelaidre esett, voltunk ott, nagyon tetszett, erről a kirándulásról már írtam korábban is.

Így beadtuk a papírokat, és vártuk, hogy Dél-Ausztrália vajon szponzorál-e minket. És igen! Szuper, mondtuk, akkor most be lehet adni a papírokat magáért a letelepedési engedélyért,( vagyis az újabb vízumért.) Úgyhogy néhány héttel és milliónyi papírral később már a vízumkérelmünk is be volt nyújtva! Csak kellemes adalékként mondom, hogy itt a másolatok hitelesítését a Justice of piece címmel rendelkező emberek végzik, teljesen ingyen! Még jó is, mert Magyarországon ezért egy kisebb lakás árát fizettük volna ki. Értsd: ennyi papírt kérnek!!!!


Így aztán teltek a hetek és vártuk azt a bizonyos emailt. Közben lassan közeledett a magyarországi utunk is. Indulás előtt nem sokkal megkaptuk az ügyintézőnket is, aminek azért örültünk nagyon, mert ez már azt jelenti, hogy nincs sok hátra az elbírálásig! Így gyorsan beadtuk a még hiányzó papírokat, a kötelező orvosi vizsgálatra pedig már Magyarországon került sor!

Aztán otthon is egyik esemény követte a másikat, és az utolsó hét hajrájában megérkezett a vízum is!!!! Úgyhogy irány Bécs, merthogy ott kerül a matrica az útlevélbe, és ezzel ÁLLANDÓ LAKOSI VÍZUM-TULAJDONOSOK LETTÜNK!!!! :-)

Hol is tartottam....

Most nézem, hogy legutóbbi bejegyzésem időpontja április 25-e! Hát azóta sok víz lefolyt a Dunán – ahogy mondani szokás, és velünk is nagyon sok minden történt. (Ez ennél unalmasabban már nem is hangozhatna, ami fura, mert minden volt csak unalom nem...)
Hogy ne egy végeláthatatlan hosszúságú cikket kelljen végigolvasnotok, több kisebb tematikai egységben igyekszem beszámolni, a velünk történtekről.

2010. április 25., vasárnap

Iskola

Hát véget ért ez a négy hetes szünet is, szóval elkezdődött az újabb negyedév, már két hete, és az első vizsgán már át is estünk, ezzel teljesítve egy tantárgyat. Az ausztrál és nemzetközi állomásokat vettük át. Őszintén megvallva némivel több bennfentes információra számítottam, de hát mindíg érik meglepetések az embert...

Az osztályunk létszáma csökkent is meg bővült is egyszerre, szóval ismét van néhány új arc, míg mások meg hazamentek (vagy másik iskolába? ki tudja!)

Ami egyébként számomra érdekes volt, hogy minden tagállamnak saját turisztikai honlapja van, saját videókkal, reklámokkal és eléggé magas színvonalúak! Jó sokáig elböngészhet rajtuk az ember.

Egész érdekes dolgokat lehet találni!

Victoria honlapján például az alábbi reklámvideót találtam:




http://www.visitvictoria.com/displayobject.cfm/objectid.000507B4-8624-1EDA-B1DC80C476A900AA/


És amin meg melepődtem, hogy amikor az USA-ról volt szó, akkor nemzetközi osztály révén elbeszélgettünk, hogy ki miről mit tud-hol volt! Elég sok brazil és dél-amarikai van a csoportunkban, jónéhányan mér sok helyen voltak az USA-ban, és mondták, hogy nem nagyon kellett angolul beszélniük!!!!


Plusz kiderült, hogy Los Angeles nem egy szép hely, rengeteg az autópálya, szinte folyton szmog van, és Hollyywood-on kívül nincs semmi érdekes ott! Hát erre csak annyit, hogy nahát!!! ki gondolta volna... :-)



Ősz

Jelentem az ősszel kapcsolatos aggodalmaim elpárologtak az elmúlt hetek 25-29 fokos melegében!

Ősz van, igen, érezhetően! Este 6-ra már teljesen sötét van, reggel is egyre később kel a nap, és hűvösebb is van, de azért nem annyira.

Pénteken este mentem iskoába, majdnem 6 volt mire a városba értem, szóval már teljesen sötét volt, a város persze kivilágítva, és mindehez kellemes 25 fok, és meleg szél! Olyan volt mint egy nyári este! Pedig csak este 6 volt, és április (északon október) Komolyan mondom, teljesen zavarba eljtő!


Persze nem minden nap ilyen meleg, ma már például megérkezett a hidegfront némi esővel és hűvösebb széllel, így a mai tengerparti-sétánkat már dzsekiben ejtettük meg.


Az eddigiek viszont nagyon bíztatóak!

Úgy tűnik a csizma és a kabát leginkább csak divat errefele, vagy majd júliusban kell csak!

Addig meg még sok van hátra!

A rendőrsztori

Petivel hazafele tartottunk tegnap amikor random alkohol tesztbe futottunk! Rendesen magyar szokás szerint picit meg is ilyedtünk, holott egy csepp alkoholt sem fogyasztottunk. Mellékesen Ausztráliában egy sör (az itt 0.33 l ) elfogyasztása után még lehet vezetni.


Na, tehát szépen betereltek minket is az elkülönített sávba, ahol az első rendőr szépen feljegyezte a rendszámunkat, majd szólt hogy készítsük elő a jogosítványt. Erre már feljebb hágott az izgalom foka, mert ugyan van jogsink, és érvényes is csakhogy magyar, és igazából nem tudtuk, hogy ez most gond-e vagy sem.


De mielőtt ezen nagyon elgondolkodhattunk volna, már oda is ért hozzánk a rendőrhölgy (egyébként csinos, kisportolt) és a legkedvesebben üdvözölt minket és megkérte Petit, hogy hangosan számoljon el tízig, miközben a mérőeszközt a szája elé tartja.

Peti kisfiús izgalmában lelkesen elkezdett fújni! Erre szól a hölgy, hogy hangosan kéne számolni, na, erre Peti még erősebben fúj, a rendőrhölgy pedig gyöngyöző kacajban tör ki, majd viccelődni kezdett, hogy ez a munka mennyire szórakoztató és hogy köszöni ez az élményt! Erre már mi is nevettünk. Mellékesen a ketyere a fújásra is remekül működött, rápillantott a jogsira is, mondta hogy köszöni szépet és további kellemes napot kívánt, meg viccelődött még egy sort, de semmi bántó, kifejezetten kedvesen. Még a visszapillantóból is láttuk, hogy nevet, és még mi is kacarásztunk egy jó darabig!

Hát igen, ez Ausztrália!

2010. április 6., kedd

Az éjszakai vendég....

Egyik éjszaka valami motoszkálásra ébredtünk. Hallottuk, hogy a szobánkban valami halkan, de kitartóan motoszkál.

Lámpafénynél próbáltunk utánajárni a rejtélynek, de sikertelenül. Arra jutottunk, hogy egy csótány - a termetesebb fajtából - lehetett, és remélhetőleg nem egy szőrös szívű és lábú pók.


Aztán másnap este pakolásztam a szobában. Volt egy zacskó az egyik asztalon némi piperecuccal benne. Szóval elkezdtem kipakolni a néhány krémet meg zsepit. És amikor az utolsó csomag zsepit is kiemeltem ilyedten rántottam ki a kezemet a zacskóból!


Egy kis ilyedt szemű barna béka csücsült benne!!!! :-)


Szegényke ott ült a zacskó mélyén egész éjjel, egész nappal egy árva hang nélkül.

Ha brekegett volna rendesen ahogy békákhoz illik akkor persze rögtön megtaláltuk volna. Lehet hogy ő amolyan csöndes társ kívánt lenni.


Nos, én ilyedtemben kirohantam vele a szobából (persze kezemben a béka) Aztán némi megnyugvás és fotózkodás után visszatessékeltük a természetbe ahova való.


Azóta kinn brekeg vígan, márha őt halljuk és nem a nagy kalandról visszatértnek örülő barátait!


2010. április 4., vasárnap

Lakótársak

Sajnos kedves holland lakótársaink kiköltöznek...


Folytatják a körutukat Fiji-re. Szóval a kis mázlisták mennek a kellemes 30 fokba!

Szóval új lakók lesznek, valószínűleg csak Húsvét után, addig csak magunk vagyunk, és nagyon üres így ez a nagy ház!


Reméljük az újak is legalább olyan jófejek lesznek, mint a holland pár volt, akiket nagyon megkedveltünk.

Nekik jó utat, magunknak meg jó lakótársakat kívánunk! :-)

Eső-papucs

Amit ugye nekünk tanítottak mikor kicsik voltunk az az, hogyha esik az eső, akkor az ember zárt cipőt vesz, legetőleg bőrt, és azt is jól beolajozza vagy valami, hogy elkerülje az átázást, merthogy nincs is rosszab mint egy egész napot vizes cipőben tölteni.


Hát itt ez úgy veszem észre kicsit másképp van!

Itt ha nagyon esik leginkább strandpapucsot viselnek az emberek. Először azt hittem őrültek, de aztán gondolkodóba estem, és arra jutottam, hogy nem is rossz ötlet. Egyrészt az átázástól nem kell tartani, a láb úgyis gyorsan megszárad, és hát tudjuk hogy az ozzik amúgy sem szeretnek nagyon zoknit húzni a lábukra.


Én még nem  jutottam odáig, hogy 20 fokban és esőben papucsban mászkáljak, de lehet hogy egy-kétcipőátázós eset után az ember más belátásra jut! :-)

Itt van az ősz itt van újra

Beköszöntött az ősz!


Lehűlt a levegő, már csak húsz fok körül van, sokszor esik az eső is. És csak hogy biztosak lehessünk egy kis őszi megfázással közeli élményeket szereztünk...


Amúgy ha süt a nap, egész kellemes, de az eső az a leghihetetlenebb verziókban kezd el esni.

Egyik nap ragyogóan sütött a nap, aztán egyszer csak az óceán felől hatalmas vihar érkezett, de kb egyik pillanatról a másikra.


Aztán ma sütött a nap és közben pedig olyan finoman szitált az eső hogy alig lehetett látni, érezni viszont annál inkább.

És persze bármikor minden probléma nélkül úgy elkezd szakadni, hogy esernyővel még csak nem is érdemes próbálkozni!! :-)


Amúgy azt hiszem esővel még elég sok dolgunk lesz a következő hónapokban...

Szerzemények

Új szerzeményeink is vannak!!!

Már korábban írtam a council clean-up ("lomtalanítás")  áldásairól, és bizony újabb kincsekre leltünk.

Azt már nem is tudom, hogy írtam-e de még januárban Peti talált egy komplett, tökéletesen működő számítógépet LCD monitorral!!! Szóval mostmár nekem is van asztali gépem!!!

Aztán a frissebb szerzemények közül: találtunk egy tökéletes pár hangfalat! Semmi baja, még csak nem is volt használt, valószínűleg nem tetszett valakinek. :-)


Azán már hosszú ideje vágytam egy cipősszekrénykére. A cipőink egy nagy műanyag ládában voltak eddig, de amit gyakrabban használtunk azok meg csak úgy szerte széjjel. Szóval kellett volna egy szekrényke. De valahogy nem láttunk olyat ami jó lett volna. (de még a boltban sem)


Aztán most legutóbb a boltból haza fele menet belefutottunk az egyik ilyen lomtalanításba, és  az egyik piroslámpánál megláttam a tökéletes darabot. Szóval tettünk egy kör, és visszamentünk érte és elhoztuk. És igen! Pont tökéletes, Szép kis íves mint az asztalkám, pont picit beilleszkedik a lapja alá, megvan minden polca, meg minden, szóval nagyon elégedett vagyok a kis cipősszekrénykémnek!!! :-)

Munka-fronton

Még nem is mondtam, de új munkám van! (Ama)

Egy kávézóban kezdtem dolgozni, és eddig nagyon-nagyon élvezem! :-)

Alapvetően barista-nak vettek fel, vagyis a kávéfőzés lesz a fő dolgom, de először minden mást is meg kell tanulnom, szóval egyelőre nagyon változatos a munkám. Kiszolgálás, muffindíszítés, pincérkedés, takarítás és még bármi ami adódik. Legutóbb például én készítettem a wrap-eket, ami ilyen libanoni pitába tekert husis finomság.


Általában nagy a forgalom, szóval sosincs unatkozás, amit nagyon-nagyon értékelek az előző munkám után, mert ott bizony nagy volt az unalom, mikor nem adódott vásárló, és ez elég gyakran megesett... 


Plusz nagyon élvezem, hogy vannak munkatársak is! Nagyon jó kis csapatba csöppentem, mindenki nagyon kedves, van több korombeli csaj is, egyetem mellett részmunkaidőben dolgoznak, meg igazi régi motorosok is, plusz, közte is adódik minden.


A legtöbben már elég régóta Ausztráliában élnek, vagy eleve itt születtek, szóval angolbol is igen erősen fejlődöm, rendesen fel kell kötnöm az alsót, ha érteni akarom miről van a témázás... :-)

És állandóan van valamiről, hihetetlenül csajos a hely. Mindíg előkerül valami, egyik nap gyűrű katalógus, másik nap rúzs katalógus, aztán meg "ezt a ruhát vettem a lányomnak, szerintetek fog neki tetszeni?" Megint egy másik nap elől álltam a pultnál és vártam a vevőket. Egyszer csak azt veszem észre hogy mindenki eltűnt körülem. Na mondom ezek hova lettek!! Hát megtaláltam őket hátul, az egyik épp egy tükörben rúzsozta a száját, a másik három meg nézte. Gondolom akkor rendeltek a katalógusból :-) De ehhez nem cicababákat kell ám elképzelni, hanem olyan "normális" csajokat.


Szóval nagyon élvezem.


Aztán meg egy másik munkánk is lett Petivel közösen. Egy olyan családsegítő ügynökségnél. Elég tág a szolgáltatási körük, idősgondozástól kezdve, bébiszitterkedés, pincérkedés, takarítás.

Sor került az első munkánkra is. Egy családi eseményen kellett segédkeznünk. Étel készítés, felszolgálás és elpakolás.

A hely ahova mentünk, hát az nem semmi volt!!! Úszómedence, teniszpálya, szobrok a kertben, és maga a ház is hatalmas volt, és nagyon ízlésesen, szépen berendezve. Nem harsogott róla gazdagság, inkább egy olasz tengerparti villára emlékeztetett. Mint kiderült a férj olasz volt, és a családi esemény 30 házassági évforduló volt, 19 vendéggel.

Maga az esemény nagyon jó hangulatú volt, és a munka is jó volt.

2010. március 22., hétfő

Étterem

Voltunk úgynevezett igazi ausztrál étteremben, ami merőben eltér az otthon tapasztaltaktól.

A félreértések elkerülése végett leszögezem, hogy itt is vannak rendes pincéres normál méretű éttermek, de ahogyan tájékoztatva voltunk az igazi ausztrál étterem ilyen:


Kívülről egy szép hatalmas ablakos épületet kell elképzelni.

Ahogy beléptünk egy hatalmas nyitott térben találtuk magunkat telis-tele asztalokkat, sok igen nagy, 10-15 személyes asztallal és egy nagy, nyitott konyhával. Az asztalok nem voltak különösebben elválasztva egymástól, nem voltak boxok kialakítva, vagy paravánok. Szép átlátható teret kell elképzelni. Sok volt a nagy társaság, és annak ellenére, hogy hétfő volt a hely gyakorlatilag tele volt. Mikor láttunk a parkolóban azt a rengeteg kocsit azt hittük, hogy hotel van az étterem felett vagy ilyesmi, de erről szó sem volt, mindenki az étteremben evett :-)

A belső díszítés is szép és barátságos volt, a terem tágas, magas, kicsit country stílusos.

Miután kiválasztottuk a nekünk leginkább tetsző asztalt két lehetőség közül választhattunk. Vagy a hatalmas táblákra felfestett menüt olvasgatjuk, vagy a kis kézbe illő étlapot. Mivel úgy gondoltuk a választás nekünk sokáig fog tartani - lévén nem nagyon ismerjük a helyi ételeket - a második lehetőséget választottuk.


Ez után odamentünk a nagy félig-nyitott konyhához és leadtuk a rendelést. Kicsit úgy kell elképzelni, mint a menzán. Szépen sorba áll az ember, aztán megmondja mit szeretne enni.

Ekkor kaptunk egy kütyüt -elég modern- ami csipogni és villogni kezd majd, amikor az ételünk elkészült. Mert a menza jelleg ellenére az élteleket frissen készítik.

Ekkor el lehet fáradni a term másik végébe, ahol az italok vannak. Szintén nagyot kell elképzelni!

Ezután a helyünkre sétálhatunk és szürcsölgethetjük a nedüt míg várunk a pittyegésre.

Hát várakoztunk egy darabig, mint rendesen az éttermekben, mire a kis kütyü valóban villogni-zenélni kezdett. Ekkor odamentünk a konyha-részleghez és megkaptuk a tálcákat telis-tele a megrendelt finomságokkal. A fogások nem voltak éppenséggel olcsóak, de az adagok mérete némi magyarázatot nyújtott. Két ember is bővel jól lakott volna. Az én tányéromon két igen szép szelet steak volt, plusz csirke szeletek, plusz sonkás-tojás, plusz rengeteg köret!

Hozzáláttunk...

Végeztünk...

És akkora mosollyal mentünk haza mint két jóllakott óvodás :-)


Időjárás

Most, hogy Magyarországon véget érni látszik a tél és egyre kevesebbet hallom, hogy "már megint esett a hó!!!!" Emlékeztetett arra,hogy itt meg lassan véget ér a nyár.


A hétvége forrósága és a hétfőre ígért, de elmarad hidegfront, azért még azt ígéri, hogy nem kell egy darabig bundabugyit húzni, de azt sem tagadhatjuk, hogy lassan-lassan azért hűvösödik az idő.


Mindíg egy kicsit korábban meg le a nap és később kel fel, de miután felkel azután nagyon jó idő van! :-)

Valamelyik nap már azt találgattuk, hogy vajon melyik fák fogják elhullajtani a leveleiket és melyek maradnak zöldek.

Én úgy tippelem, hogy a vastagabb levelűek és pálmák biztosan nem, meg szerintem az eukaliptusz sem, mert hát akkor mit ennének télen a kiskoalák! :-)


Szóval egyelőre még nem ért el minket az ősz, a hétvégén még napoztunk, de mostmár ki kell használni minden lehetőseéget, mert aztán ha jól tudom elég sokat fog esni :-)

Iskola

Most eszméltem, hogy ebben a negyedévben még nem is írtam a suliról!

Nos, most hogy ennek az iskolai negyedévnek is vége, könnyű szívvel beszámolhatok a fejleménykeről!


Egyetlen tantárgyunk volt most, a galileo nevű jegykezelő rendszer használatát kellett elsajátítani. Kicsit olyan ez mint a programozás, néhány óra alatt könnyedén zombivá válik a kedves felhasználó és még néhány kávé és sajtos szendvics vagy csoki is alig hozza ki a kábulatból!


Egyébként ez a negyedévünk azért volt nagyon érdekes (persze a program is érdekes volt) mert az oktatás teljesen mértékben számítógépes volt, a tanárokra nem is volt szükség. Volt egy termünk ami a milyenk volt délelőtt 10-től este 10-ig és akkor mentünk be használni és annyit amennyit akartunk. A gyakorló program lényegében úgy működött, hogy 45 leckére felbontották a tudni valókat. Minden lecke megtanított x számú kódot, elnevezést stb és az gyakoroltatta, majd kikérdezte. Így ment az ember leckéről leckére.


Az eleje nagyon jó, nagyon élvezetes volt, aztán kezdtek a dolgok komolyodni, egyre bonyolultabbá válni és rájöttünk, hogy ennyi kódot képtelenség fejben tartani. Itt kezdett mindenki kétségbe esni, amikor szóltak a tanárok hogy akkor kiosztanák a clue card-okat, vagyis puska-papírokat, amiket a jegyzeteink melett nyugodtan használhatunk majd a vizsgán!

Erre a felhő mindenkinek felpárolgott a szemei felől.

Néhány önfeledt és békés nap után elkezdett mindenkit érdekelni, hogy najó, de hogy zajlik majd a vizsga. Erre úgy lettünk tájékoztatva, hogy a vizsga 50 kódkérdésből és 8 teljes foglalásból fog állni, és ezt 90 perc alatt teljesíteni kell. Ez talán a tanároknak meg a profiknak lehetséges, nekünk ehhez úgy alsóhangon 3 óra szükséges. Újabb kétésgbeesés után kiderült hogy a 90 perc kamu és addig csináljuk a tesztet amíg szeretnénk, és próbatesztek is vannak gyakorlásra.


A próbateszt elsőre 80 százalék körüli lett (2 barátnőmmel egyszerre csináltuk és mindünknek ez lett az eredmény) és a tanárnő nagy mosolygása mellett kiderült, hogy ez nagyon jó, mert 50 százalékot kell elérni a tárgy teljesítéséhez, és csak 2 jegy van, átment és nem ment át :-)


Az is közben kiderült, hogy a vizsgát is akkor tesszük le amikor úgy érezzük, hogy készen állunk rá. Persze még a negyedév vége előtt tanácsos ezt érezni, különben némi problémával találja szemben magát a kedves nebuló, de egyébként mienk a döntés.


Na, szóval mire a vizsgára került a sor, egész nyugodtak voltunk már a kezdeti ilyedelmekhez képest.

A történet kerekségéhez hozzátartozik, hogy egész előző negyedévben azzal voltunk ilyesztgetve, hogy ez a legnehezebb tárgyunk az egész 2 év alatt, és hogy nagyon sokan nem tudják elsőre letenni, sőt sokan még másodjára sem. És valóban elég sok felsőbbévessel találkoztunk az "órákon" ami alátámasztotta, hogy a tárgy nem sétagalopp. Hát nem tudjuk mit ronthattak el, de azért nem volt olyan nagy ördöngősség ez a vizsga...


Szóval a vizsga napomon (és még másik kb 4 embernek a vizsganapján :-) ) Majd 3 órát ültem a gép előtt mire végeztem. Elég trükkös kis kérdéssort sikerült kikapnom, de örömmel jelentem, hogy 88 százalékosra sikerült :-)


Sajnos a két barátnőm már kevésbe volt szerencsés, ugyanis a gépek egy részén a program időnként megbolondul, mivel túl sok lelkes diák igyekszik kicsalni a megoldókulcsot a gépekből amire valahogy ezek a gépek nem reagálnak túl jól...

Szóval szépen megcsinálták a tesztet, de amikor az eredményt kellett volna kicsalni a gépből, akkor az megmakacsolta magát, a dolgozatukat összekeverte mások dolgozataival és valahányszor lekérték az eredményt mindíg más választ adott ki.

De hát ebből itt nem szokás nagy ügyet csinálni, mivel a próba vizsgáik nekik is jól sikerültek és egyébként is rendesen bejártak stb, simán megadják nekik, hogy átmentek, az hogy pontosan hány százalékkal meg nem fontos. De hát akkor is bosszantó.


De a ényeg, hogy ennek a negyedévnek is vége, most van 4 hét szünetünk, és aztán újra a rendes 10-14-ig+tanár verzióval fog folytatódni a suli.


Ja, és a vizsga után szólt a tanár, hogy oké akkor most fáradjak át az utazási irodába és az éles rednszeren bonyolítsak le egy teljes foglalást, merthogy ez a gyakorlati része a vizsgának. Wow, na mondom, erről eddig nem is hallottam de oké.


Szóval, az volt a feladat, hogy a szünetben haza akarok látogatni, kedves párommal, és mivel finnyás vagyok vegetáriánus menüt kérek az útra.

Szóval foglaltam is jegyet, kettőt, Sydney-Budapest vonalon, Cathay Pacificcel, HongKong és München átszállással, turistaosztályon, mindössze 22.000 dollárért. Ami 3.850.000 ft.-ért!

Szerencsére a feledatnak nem volt része hogy addig kell keresni amíg olcsó jegyet nem találok így megelégedtem a 22.000 dolcsival, vagy ahogy itt mondják bucks-al. Már csak az entert kellett volna megnyomnom és tényleg enyém a jegy :-) Persze nem nyomtam meg! :-)


Tehát már tudok jegyet foglalni, meg eladni repülőre, autóbérletre és hotelszobára!

Szóval most szünet, aztán meglátjuk mit hoz a következő negyedév! Remélem valami érdekeset!

2010. március 14., vasárnap

Hétvége

Ezt a hétvégét a közösségi életnek szenteltük! :-)


Szombaton a hollandokkal barbiztunk. Most kisebb hidegfront van itt Sydney-ben csak 20-23 fok van és időnként esik, de a szombat délelőtt nagyon jónak ígérkezett. Közösen elmentünk bevásárolni, aztán visszajöttünk a házba és míg a hollandok krumplisalátát készítettek addig mi elmentünk feltöltetni a gázpalackot a grillsütőhöz. Már ez önmagában komoly feladat volt, mert mindenhol csak nagyobb palack volt, de aztán egy kedves öreg -motoros megszán bennünket és elárulta hol tudjuk feltöltetni.

Meg is találtuk, rá is bólintottak, de a benzinkutas fiú elég "lazában nyomta" simán magára hagyta a palackot hadd töltődjön. Aztán egyszercsak elkezdett füstölni vagy mi (gondolom tele lett) na Peti rohant mit kell elzárni én meg a másik irányba (de hova lehet elbújni egy benzinkúton) De azért jött a benzinkutas fiú is, elzárta és mondta, hogy nem kell aggódni, szabad téren nem robban. Én azért egy darabig még igen kerek szemekkel néztem.

Na aztán útnak is indultunk négyesben a tengerpartra, hogy akkor most "barbizunk" végre, 4 órára már nagyon éhesek voltunk.

Mire azonban oda értünk rendesen feketedett az ég alja az óceán felett és keresztbe egy szép nagy szivárvány magasodott az óceán felett, vagyis ott tart az eső és pont felénk jön. Álltunk egyik lábunkról a másikra, hogy most mi legyen, közben már szemerkélni is kezdett. De azt mondtuk, nem most már lesz ami lesz, itt maradunk és igenis megsütjük azt a húst!!!!

Nagy elszánásunkat gyors rohanás követte a fedezékbe, merthogy elszánásunkhoz az időnek is volt egy két szava és elkezdett zuhogni az eső, szépen vízszintesen...

Hol erről fújta a szél az esőt hol arról, minket szerencsére nem ért. Aztán egy óra kitartó zuhogás után feladta és jobb belátásra tért.

Közben az étel elkészült, mi jól belaktunk és aztán csak néztük a szörfösöket hogy esnek el a vízben. Épp tele volt ugyanis a part szörfösökkel, ez a viharos-szeles idő pont kedvezett nekik.

Vasárnap pedig barátokhoz voltunk hivatalosak vacsorára Maroubra-ba! Az étel fenséges volt, nagyon-nagyon jól éreztük magunkat, jót beszélgettünk. :-)

Lakótársak

Multkor csak megemlítettem, hogy "gusztustalankáék" végre kiköltöztek és a helyükre egy kedves holland pár költözött, úgyhogy most így lakunk ötösben ebben a nagy házban. Az holland pár, egy ír srác és mi ketten. 


Kiderült, hogy a hollandok nem csak jófejek, hanem szeretik is a tisztaságot, úghogy már első este a legrégebb óta itt lakó ír srác vezényletével kiraktuk a hűtőkből ami nem oda illett. Aztán csótánycsapdákat tettünk le, kitakarítottuk a konyhát, az edényeket, még konyhakövet is sikáltunk szóval végre szép tisztaság van. Csótányok száma zérő, én legalábbis régóta nem láttam egyet sem. Éjjelenként valószínűleg egy posszum meglátogatja a kukánkat, mert néha felborulva találjuk, de a posszumok aranyosak ezzel minden el is van intézva :-)


A konyhából nyílik egy nagy terasz a mi kis hátsókerti dzsungelünkre, úgyhogy az ékezések és közösségi események javarésze ott folyik, amúgyis az szolgálna nappaliul azthiszem mivel ott van a kapané rendes ausztrál szokás szerint.

Magyar találkozó

Megrendezésre került az éves Sydney-magyartalálkozó. Mi is elmentünk erre a neves eseményre.


A buli egy hajón került megrendezésre és Kalózok-Sellők volt a téma. Úgyhogy a délelőttöt jelmezkereséssel töltöttük, nem akartunk nagyon beöltözni, de azért valami jelzésértékűt szerettünk volna! Találtunk egészen gyönyörű sellőruhákat és csinos kalózfelszerelést, de hát a méretezés valahogy megállt 110 centis magasságnál, így kiegyeztünk a kalózsapkával és neonosan világító nyaklánccal, ami utóbb nagy sikert aratott.

Na, szóval a hajó Sydney belvárosából a Darling Harbour-ból indult (itten kérték el a cipellőmet is korábban). Most csak kedves ausztrál fiatalok szerettek volna nagyon velünk jönni a hajóra és jelmezt kapni, ígérkeztek is hogy mindenképp megtanulnak jövőre magyarul és akkor jönnek ők is! Hát, sok sikert... :-)


A hajó 3 szintes volt és telis-tele volt, magyarokkal Sydney kellős közepén. A lemezlovas csupa magyar számot játszott, úgyhogy teljes volt a képzavar. Felhőkarcolók, Sydney, nyár van és nem hallani egy angol hangot sem. Fura volt, de jópofa.


Aztán persze lett angol hang mivel a személyzet ausztrál volt ugye, úgyhogy a piarendelés és a többi angol nyelven folyt. Pislogtak csak rendesen, hogy mi ez a zene, meg milyen fura piákat kell most kiszolgálni (volt fütyülős meg miegymás) de tűrtek rendületlen.


Maga az esemény nagyon jól sikerült, jó volt a hangulat a hajó tetejéről meg gyönyörű volt a kilátás ahogy végighajóztunk a kikötőn, fel a Parramatta folyón és vissza.

És az operaház teraszán bulizók lelkesen integettek vissza mikor elhajóztunk mellettük.

2010. március 10., szerda

Hamm-hamm

Szóval, valahol ott hagytuk el a fonalat, hogy a Peti megfőzte élete első és rendkívül finomra sikeredett gulyáslevesét és készült megfőzni az első csirkepaprikást is. Megnyugtatásul közlöm, hogy nem azért nem jelentkeztünk eddig, mert kórházban ápoltak minket az étel elfogyasztása után, sőt épp ellenkezőleg nagyon-nagyon jól sikerült, ez az étel is megkapta a remekmű címet. Petiben egy szakács veszett el!

Úgy éreztem nekem is kell végre főznöm valamit, nehogy kiszoruljak a konyhából :-) Úgyhogy sütivel tettem ki magamért. Hát az kevésbé volt jó mint a csirkepaprikás, de szépen megbarátkozom a helyi összetevőkkel is.


Kedves holland lakótársaink már csak nevetve kérdezik amikor főzni készülünk, hogy "és tejföl is kell bele?" Merthogy eddig bármit főztünk abban pirospaprika és tejföl volt.


Úgyhogy mielőtt azt hihették volna hogy más összetevőt nem ismerünk, pizzát készítettünk! Négy szép ovális, nem hagyományos pizza lett belőle. Kettőt elfogyasztottunk, kettőt saját kifinomult és egyéni technikánkkal lefagyasztottunk. Ez azért volt művészet mert eleve a pizza tészta nem egy könnyen kezelhető dolog, meg azért is mert kevés a hely a fagyasztóban. De megoldottuk :-)

2010. február 25., csütörtök

Gulyásleves

Jelentem (Peti) megfőztem életem első gulyáslevesét, és azt is itt Ausztráliában. :)
Kicsit izgultam az összetevők keresésekor, de mindent lehetett találni amire szükség volt.

Az elkészítéskor figyelembe vettem Zoli barátom tapasztalatait a zöldségek korai megpuhulásával kapcsolatban, így megfelelő alapanyagok, jó tanács és az interneten található technológiai leírás (recept) felhasználásával magabiztosabban vágtam bele a harci feladatba.

Az eredmény így nézett ki:

Jó házigazda módjára megkínáltuk belőle lakótársainkat (ír srác és egy holland pár) is. Dan (ír) csak pislogott nagyokat, viszont a holland fiúnak volt korábbról tapasztalata, evett már gulyáslevest Magyarországon.

Bár mindent amit utána mondtak nem értettem, de a következő szavakat lehetett kivenni a szövegkörnyezetből: "beautiful", "amazing". Vagy az is lehet hogy csak ezt szerettem volna hallani? :)

Pár nap elteltével büszkén jelenthetem mindenki életben maradt!!

A következő próbálkozásom a Csirkepaprikás lesz. :)

2010. február 24., szerda

Adelaide

A nagy Sydney-i esőzések közepette ellátogattunk Dél-Ausztráliába, Adelaide városába!
Nagy kíváncsisággal keltünk útra, ugyanis érdekes dolgokat hallottunk róla. Csupa nem túl jót igazság szerint. Például, hogy a boltok délután 5 órakor bezárnak és aztán kihal az egész város és nincs semmi élet. Ha este el akarsz menni valahova, hát nem sok az esélye hogy tudsz árhova is menni és még hasonlókat...

Szóval kíváncsiak voltunk, hogy milyen is lesz!

Amikor leszálltunk a repülőről egyértelmű volt, hogy az első utunk a tengerpartra fog vezetni, és amit ott találtunk az csodálatos volt!
30 kilóméter egybefüggő hófehér homokos, lassan mélyülő tengerpart! Álomszép volt, egyből beleszerettünk!!!

A partot sok helyen nem építették ki teljesen, és meghagyták a szárazföldet és az óceánt elválasztó homokdűnét! Van valami gyönyörű, ahogy a partmenti sétányról bemegy az ember a homokdűnébe vágott járatba és átmegy az óceánhoz!



Az óceán itt lassam mélyül és mivel Adelaide egy nagy öbölben van a hullámok nem erősek, lehet pancsolni, fürcsizni, nem olyan mint itt Sydney-ben, ahol a hullámok többnyire méteres magasak és a fürdés abból áll, hogy felugrik az ember amikor jön a hullám. Félreértés ne essék, az is nagyon-nagyon jó, de olyan jó volt elfeküdni a langyos vízben és csak pancsolni :-)



Úgyhogy az első nap alkalmával több helyen megnéztük a tengerpartot és a két hét esőzés után végre fürödtünk és napoztunk egy jót.

Közben még ráját is láttunk a vízben!!!

Méret táblázat is van a lelkes halászoknak, hogy mit sierkült fogni (és vissza kell-e dobni)



Aztán leellenőriztük az Adelaide-i bevásárlóközpontok minőséget is :-) Jelentem ott is van minden ami kell :-)



Aztán második nap bejártuk a belvárost, tömegközlekedtünk, botanikus kertet látogattunk és megnéztük, hogyan tűnik el a nap a tengerben! :-) Álomszép volt!



A harmadik nap bejártuk a hegyeket, ránéztünk a városra egy szép messzi világítótoronyból és még körbenéztünk a tengerparton is! :-)



Aztán szépen hazajöttünk és konstatáltuk, hogy végre itt sem esik az eső!!! :-)

Eső!

Attól fogva, hogy megjöttem Magyarországról, gyakorlatilag két hétig esett az eső! Gondoltam végre itt vagyok a napfényes Ausztráliában, napozok és szép barna leszek mint amúgy mindenki más, és végre csak 10 percnyire lakunk a tengerparttól... Erre hát nem esett az eső??? :-)

Egyik nap úgy láttuk, hogy kicsit kitiszult az ég, szóval lindultunk a tengerpartra, persze nem fürdeni csak sétálni egyet.

Mire a partra értünk már erősen szürkült az ég, az óceánnak pedig valami egészen különleges színe volt! Egészen háborgott, nagyok voltak a hullámok és mélykék-szürkés volt az árnyalata. Nagyon különleges volt. A felhők is egészen alacsonyan szálltak.
Van róla fotónk, majd picit lesz több időm és felteszemőket.

Update

Hogy mi is történt az elmúlt hetekben?
Hát először is írom a szakdolgozatomat!
Közben szakadt az eső szüntelen...
Aztán elmentünk Adelaide-be 3 napra (ott jó meleg volt)!
Közben Sydneyben szakad szünelen...
Aztán mire hazajöttünk új lakók lettek a házban!
Közben írtam a szakdolgozatomat szüntele...
Aztán Magyar-találkozóra mentünk egy nagy hajón!
Közben írtam a dolgozatomat szüntelen...
És még egy nagy ronda pókkal is találkoztunk!
És a papagájok ugrálnak édesen...

2010. február 11., csütörtök

Csótány

Megvan az első igazi csótányos élményem is!

Szépen csücsültem a szobában, dolgoztam a számítógépen, amikor egyszercsak valahonnan egy hatalmas csótány repült felém. Hatalmas alatt úgy 4 centit értek. Persze kitért előlem, de olyan hirtelen tűnt fel, hogy nagyon meglepett!

Gyorsan előkaptuk a csótányspray-t és lefújtuk. Elég nagy adagokat kapott, kétszer is, szóval még mászkált egy kicsit, aztán bebújt a szekrény alá és elcsendesedett.
Őszintén szólva picit sajnáltam, ahogy abbahagyta a kapargászást, de hát mégiscsak egy gusztustalan állat és nem a szobában van a helye...

Na mindegy, nem tartott a dolog tovább 5 percnél és nem is volt vészes :-) 

Az új hely

Peti költözött míg én a reptéren voltam, meg a repülőn csücsültem, úgyhogy én már az új helyre érkeztem meg.
Egy szobát bérlünk egy nagy kétszintes házban, és mindössze 10 perc gyalog az óceán! :-)

A szobánk nagyon kellemes, tágas, már egészen jól berendezkedtünk.
Amúgy ez csak egy ideiglenes megoldás míg eldöntjük hogy hol is akarunk élni, és míg találunk valami jó kis lakást. Most hogy kipróbáltuk, a döntés megszületett: a tengerparthoz közel szeretnénk lakni, a keresési procedúra pedig már folyamatban is van :-)

Sajnos a megérkezésem utáni héten végig szakadt az eső! Szóval nem sikerült fürödni meg napozni, de ezen a héten már igen! :-) Be kell hoznom a lemaradásaimat, kimarad egy egész hónapnyi nyár! :-)

A ház egyébként jó, csak sajnos két lakó kissé igénytelen, de ők meg pont kiköltöznek, szóval a probléma megoldva :-) 

A visszaút

Emlékszik még valaki arra a napra mikor elkezdett havazni (mert úgy hallom azóta szinte abba se akarja hagyni)
Szóval ezen a napon kellett útra kelnem! Már reggel lezárták a repteret, a hó meg csak szakadt, szóval nem tudtam hogy leszebből esti repülés, vagy hogy fogunk egyáltalán kijutni a reptérre.
Hát a reptérre sikerült kijutni, jobban mint elsőre gondoltam, a reptér viszont továbbra is le volt zárva. Találkoztam olyanokkal akik már reggel 6 óta a repteren voltak! Igazi 12 órás műszak, mondhatom. Természetesen egy szendvics 1200 forint körül kezdődött, szóval a fogyókúrások előnyben voltak :-)

A lényeg, hogy egyszer csak jött egy reptéri alkalmazott és azt mondta 2 járatot elindítanak, egyet Frankfurtba, egyet Munchenbe. Szerencsére az egyik az én eredeti járatom volt. Aztán sajna késett a gép és lekéstem a csatlakozásomat... De épphogy csak 20 perccel, szóval gondoltam hátha megvár minket a nagy gép, mert találkoztam egy sráccal aki ugyanazzal a járattal ment volna tovább, szóval gondoltam ha már ketten vagyunk azt a 20 percet megvárják.
Mikor leszálltunk egy hölgy mondta, hogy szaladjak gyorsan a C16os kapuhoz. Oda is szaladtam minden  ellenőrzésen át stb, csak azért hogy ott mondják meg hogy a gép már elment és a jeygemet átfoglalják más járatra! És menjek szépen vissza aközponti aulába majd ott eligazítanak! Egyszerűen nem értettem ezért minek kellett engem oda küldeni.

Szóval jelentős reptéri kavargás után megérkeztem a légitársaság pultjához, persze még út közben lecssztek hogy miért mentem a kapuhoz (hát mert oda küldtek) szóval elég nagy volt a kavarodás... Végül megtaláltam a srácot i akivel egy járazon  mentem volna, érdekes hogy őt meg máshova küldték...
A lényeg, hogy elszállásoltak éjszakára egy nagyon kis pöpec szállodába, adtak túlélőcsomagot, meg étkezési vouchert és olyannyira átfoglalták a jegyemet, hogy nem is Szingapúron, hanem Hong Kongon keresztül jöttem, de még csak nem is az eredeti légitársasággal. Ha tudtam volna hogy ilyet lehet kevésbé izgultam volna, ugyanis tudtam, hogy a légitársaságnak akivel jöttem tele van minen járata.
Na, de így aludtam egy jót a nagy izgalmakra, reggel ettem egy jót és végül reggel 11 helyett megérkeztem este9-re.
Amúgy valószínűleg azért nem várt meg minket a nagy gép, mert már feltöltötték más utasokkal akik korábbi gépeket késtek le. Találkoztam ugyanis egy lánnyal aki Sao Paolo-ba ment és ő el is érte a járatát, de vele és másik 5 emberrel meg közölték, hogy a járat tele van, neki későbbivel kell mennie.

De már itt vagyok és kellemes utam volt a kezdeti nehézségek ellenére. :-)

Bepótlás :-)

Hát úgy alakult hogy elég régen nem írtam, kicsit el vagyok havazva mostanság!
De azért igyekszem behozni a lemaradásaimat.

Először is szerencsésen visszaérkeztem Ausztráliába! :-)
Bár az utam elég kalandos volt.

Aztán költöztünk is, és még a szakdolgozatomat is írom!

De akkor részleteiben!

2010. január 25., hétfő

IELTS eredmény és a "Speaking" teszt

"Eljött az igazság órája"

Izgalommal telve mentem ki reggel visszahozni a kukákat az utcáról.  Na nem azért mert olyan nagy feladat, hanem mert mára vártam az IELTS vizsga eredményét, és a kukákig a postaláda mellett vezet el az út.
Kilépve a kapun a postaládában egy ismerős kinézetű, nagyméretű borítékra lettem figyelmes, mely félig kilógott belőle. Közelebb érve feltűnt rajta az "IDP IELTS Australia" felirat, amiből azonnal tudtam ez az ami vagy örömöt vagy bánatot fog okozni - ha nem is örökre, de egy kis időre biztosan.

Szépen tovább mentem egészen a kukákig, magára hagyva egy ideig a frissen érkezőt. Visszafelé húzva egyesével az üres szeméttárolókat újabb és újabb pillantásokat vetettem a küldeményre, próbáltam mosolyogni is, hátha ettől kedvesebb lesz. Hamar rájöttem, hogy nem ezen múlik. A szívem ekkorra már a torkomban dobogott.
Majd reménykedve kivettem az ideiglenes helyéről ... kinyitottam ... majd a következő eredményeket pillantottam meg:





Aztán újból és újból megnéztem, valóban mind legalább 6-ossal kezdődik-e ... és IGEEEEEEEEEN! :)

Csoda történt!

Menjünk vissza egy picit az időben...

Pár héttel ezelőtt volt az IELTS Speaking tesztje. Délután 1:40-re voltam berendelve, hogy valaki megállapítsa rólam, mennyire beszélem az angol nyelvet. Izgulva és idegesen érkeztem meg. Mindez többek között azért, mert minden másból sikerült még vizsga előtt teszteket készítenem (nagyjából elfogadható eredménnyel), de a beszéd tesztelésére sajnos nem került sor, fogalmam sem volt róla mennyit tudok.

Megérkezve a helyszínre a recepciós hölgy megkérdezte, hogy látom-e magam valamelyik papíron ami a pulton hever. Na persze ezt nem értettem úgyhogy visszakérdeztem, akkor a mutogatásából sikerült rájönnöm mit is szeretne. "Szép kezdet" gondoltam magamban, majd leültettek egy váróba. Pár perc múlva egy szőke kedves hölgy nevemen szólított kérte hogy kövessem, jelezve az utat merre menjünk. Persze ezt is félreértettem és odamentem az első emberhez amerre mutatott. Na ekkorra már tiszta vörös lehetett a fejem a zavarodottságtól.
Vizsgáztatóm bevezetett egy szobába majd leültetett és megkezdte az interjút. Tájékoztatott hogy a beszélgetésről hangfelvétel készül, majd ezek után feltett pár személyes kérdést bemelegítésképpen. Mindezt végtelen kedves mosollyal, nagy bólogatások (biztatások) közepette. Biztosan látta rajtam mennyire ideges vagyok.
Ezek után kinyitott egy mappát egy oldalon és felém fordította. A lapon egy téma volt amiről 1-2 percet kellett önállóan beszélni. Ami egy az általam is meglátogatott rendezvény ismertetése volt; mikor, kivel és miért vettem részt. Talán az 1 percet sikerült kimerítenem, de az is végtelenségnek tűnt számomra. Pár másodperc (számomra) kínos csend után, - miből az interjúztató már látta hogy befejeztem a mondanivalómat - feltett pár kérdést a témával kapcsolatosan. És hopp, egyszer csak bejelenti, hogy akkor vége van a Speaking tesztnek.

Bár semmilyen időmérő szerkezetet nem vihettem magammal előtte a váróterembe - ezért nem tudom mennyi ideig voltam ténylegesen az interjún - de az egész maximum 10 percnek tűnt, annak is nagy része részemről dadogással telt.
Az esélytelenek nyugalmával sétáltam ki az épületből.

És most vissza a jelenbe...

Bár sokan mondják, hogy mindig alul értékelem a képességeimet, de szerintem ilyen előzménnyel tényleg csoda kellet hogy sikerüljön a 6.0-ás Speaking eredményt elérnem ...

...vagy csak igen ügyesen tudok dadogni? Who knows? :)

2010. január 24., vasárnap

Megújultunk

Kicsit megújultunk!


Remélem így is tetszik, amúgy minden maradt a régi!

2010. január 9., szombat

Egy IELTS napra ébredtem

"Eljött a megmérettetés napja"
Hajnalok hajnalán, mikor még a vonat is aluszik (mert itt kérem villamos az nincs!), nekiindultam életem első IELTS vizsgájára.
Az utcákon csak egy-egy ember, nem lehet tudni épp most keltek vagy készülnek lefeküdni...
... a kikötőkben várakozó kevésbé-, és modern ladikok bölcs nyugalmat árasztanak...
... és ekkor megérkezem a tett színhelyére. Leültem egy kicsit egy kőre és nézegettem az érkező embereket; ahogy beállnak a sorba, meghallgatják az instrukciókat, és valami kis pecsét-szerűséget kapnak a karjukra.
Kicsit később én is odaálltam és megkaptam a kis feliratomat a kezemre, amely a következő volt nagy piros betűkkel: "ORIGINAL". Na most már legalább tudom hogy eredeti vagyok, VÉGRE!!!!! :)

Rövid regisztrációt követően - ahol jó alaposan megnézték a búrámat az vagyok-e akinek mondom magam - megszabadítottak minden általam hozott tárgytól a ruházat, papírzsepin és egy átlátszó palackú vizen kívül.
Na ezen meg sem lepődtem. A suli utolsó 2 hétében a tanárunk egy IELTS vizsgáztató volt, mesélt érdekes történeteket arról hogyan is próbálnak illegális eszközöket használni az emberek a vizsgákon.

Egy kis ízelítő:
- Az hogy más megy be helyette vizsgázni azt a legkönnyebb kiszúrni, de mindig van próbálkozó.
- Már azt is megoldották hogy 2 ugyanolyan nevű! ember megy be egyszerre, és csak az egyik tud angolul. Helyet cserélnek, és máris megvan a jó eredmény, a rosszat pedig eldobják. A megoldás: fénykép és kód minden asztalra ragasztva, a felügyelők folyamatosan figyelik stimmel-e a felette pislogó arc.
- A technikailag kissé fejlettebb egyedek a bevihető vizes palackra új matricát nyomtatnak; az összetevők, vitaminok helyett csodás kis puskát helyezhetnek el. Na ezt is figyelik már.
- A technikailag jobban fejlettebbek hiába próbálkoznának a magyar egyetemeken már jól bevált rádiós összeköttetéssel, a vizsgaterem teljesen árnyékolt, semmilyen jel nem juthat be vagy ki.

Mindebből levontam a következtetést; hogy ha van két ember akinek ugyanaz a neve és hasonlítanak is egymásra akkor működhet a dolog... persze csak addig amíg be nem vezetik a DNS mintavételezést.

Szóval, miután megszabadultam a felesleges dolgoktól, egy nagy váróterembe kerültünk. Egy Etiópiából jött srác asztalához ültem le, és szóba elegyedtem vele (miért ne? :) ), kiderült hogy neki ez már a 4. vizsgája, mindig elcsúszott valamin. Kicsit kezdőnek éreztem magam mellette, de sebaj, gondoltam ő is volt valaha kezdő. :)

Egyszer csak megindult a tömeg egy ajtó felé, az ajtó mögött egy nagy teremben 38 oszlopban 12 sorban helyezkedtek el egyesével a szék/asztal párosok. Odavezettek a helyemre, ahol megpillantottam nem is olyan régen készült arcképemet, és konstatáltam hogy az elkövetkezendő 3 órámat itt kel ülve eltöltenem. Hát akkor szívesebben lettem volna inkább máshol. A narrátor felkonferálta a vizsgát, Listening az első aztán a Reading és egy jó kis szaftos Writing-el zárul a nap, közben pisi-kaki nincs, bírd ki.

A Listening rész összesen 30 perc, közben több párbeszéd/monológ részletet játszanak le. A hallgatás alatt az előzőleg kiosztott papíron feltett kérdésekre kell válaszolni vagy a mondatokat kiegészíteni a meghallott és megértett szavakkal.
Na ez egész jól ment, mindaddig amíg el nem érkeztünk az utolsó részhez. Aboriginal alkotásokról beszéltek amiket 3 korszakba kellett csoportosítani. Mondták a szöveget és én figyeltem a jelre (amihez hasonló van leírva a papírra) amitől kezdődik a mondanivaló és fejeződik be az értéktelen rizsa. Hát várhattam rá, azt vettem észre hogy az emberek mellettem egyszer csak elkezdenek továbblapozni és a szöveg megáll. Oooooooooops. Ezek szerint erről lemaradtam. Ilyenkor bevetettem a szupertitkos fegyvert: a tippelést. :)

Hogy ne unatkozzatok jöjjön egy ide nem illő kép:
A Reading rész 60 perces. Több újságcikk/hirdetés/tudományos szövegből kell kinyerni az áhított válaszokat a papíron feltett kérdésekhez.
Szerintem ez sikerült a legjobban, az idő letelte előtt bőven befejeztem, volt időm ellenőrizni és unatkozni is. Az utolsó rész, a tudományos szöveg még ennek fejében érdekes is volt. A cikk azt taglalta hogy vajon mitől szeretik az állatok és az emberek is inkább a hasonló neműek között eltölteni idejüket. Na most persze ezt nem írom le, de igen érdekes volt :)

A Writing 60 perc laza-, és tömör borzalom volt. :) Két része van, az elsőben egy levelet kellett írni egy iskola titkárnak, hogy nem érkezett meg tőlük a válasz a jelentkezésemre és kapják össze magukat különben is. Na ez volt a laza rész. :) Az idő másik felében egy esszét kellett írni: A modern technika hatása az emberi kapcsolatokra. Tíz perc után sikerült feltörölnöm magam a székről és elkezdtem írni, meg törölni meg írni (mert ceruzával kellett írni, és adtak ingyen radírt is :) ). A konklúzió egész jól sikerült. :)

Aztán mint a villám megszólalt a narrátor érces hangon, hogy mindenki dobja el ami a kezében van. Pár perc vitatkozás után sikerült mindenkinek megszabadulni terheitől.

Ezek után, mint akit jól megetettek szép lassan elkezdtek kiterelni bennünket libasorban. Mindenki arcán egyszerre látszottak a döbbenet és a megkönnyebbülés jelei.
És kész, vége.
Az eredmény január végén várható.

2010. január 3., vasárnap

A cipős lány

Pont mostanában jutott eszembe a cipő-cserés lány. Régen volt a mi nagy napunk és valahogy azóta nem találkoztunk, nem beszéltünk.

Aztán egyszercsak írt, boldog új évet kívánt meg minden szépet és jót, gondolatban talán új cipőket :-)

2010

BOLDOG ÚJ ÉVET!!!